A kétfoltos takácsatka egy sok tápnövényű kártevő, mely szárazabb és melegebb években a bodzán is jelentős károkat tud okozni.
Szívogatása nyomán először apró fehér szívásnyomok figyelhetők meg a levelek színi oldalán, mely foltok körül idővel levélsárgulás, majd pedig száradás is bekövetkezik. A levelek fonáki oldalán rendszerint az atkák által létrehozott finom szövedék is megtalálható. Nagyszámú jelenlétük akár korai levélhullást is okozhat, mely jelentős mértékben rontja a növények egészségi állapotát.
Az időben történő felismerések kiemelt szerepe van, hiszen minél később védekezünk, annál nehezebb hatékony készítményt találni, mely minden fejlődési alakra hatással lenne. A diflovidazin hatóanyag jó hatásfokkal a tojásokat, lárvákat, valamint a nimfákat gyéríti.
Bodza
Igazán különleges látványt nyújt az ebben az időszakban virágzó varázsmogyoró, de kedvező időjárás esetén a kora tavaszi hagymások virágaiban is gyönyörködhetünk.
A tavasz első hónapjában érdemes előkészítenünk zöldségeskertünk talaját, amelybe a hónap végén a korai zöldségeket vethetjük el.