Levélpirosító ribiszke-levéltetű

Levélpirosító ribiszke-levéltetű

A leggyakrabban előforduló levéltetűfaj a ribiszke és a köszméte esetében. 


Kárkép


A tünetek meglehetősen jellegzetesek, hiszen a levéltetvek szívogatása nyomán a levél a színe felé kidudorodik. Ezek a hólyagok rendszerint pirosra színeződnek, melyekben a fonáki oldalon a tetvek nagy számban találhatók meg. A károsodott levelek idővel sárgulnak és leszáradnak, súlyos lombveszés által a termések mennyisége és minősége is csökkeni fog. 


Védekezés


Migráló levéltetű faj, így nyári tápnövényei az ajakos virágúak pl. árvacsalán. Jelenlétükkel tavasszal, májusig, majd ősszel, októbertől találkozhatunk. Védekezni az első egyedek és tünetek megjelenése esetében érdemes pl. Full 5 CS-vel 2 ml/ 10 liter víz dózisban. Emellett olajtartalmú készítménnyel végzett lemosó kezeléssel a telelő alakok ellen léphetünk fel eredményesen. 

Kultúra:

Ribiszke

Megoldások kiskerti felhasználóknak:

Kerti kalendárium

Februári teendők kiskertünkben

Igazán különleges látványt nyújt az ebben az időszakban virágzó varázsmogyoró, de kedvező időjárás esetén a kora tavaszi hagymások virágaiban is gyönyörködhetünk.

Márciusi teendők kiskertünkben

A tavasz első hónapjában érdemes előkészítenünk zöldségeskertünk talaját, amelybe a hónap végén a korai zöldségeket vethetjük el.