Kórkép
A hagymafélék legsúlyosabb betegsége. A betegség első tünetei a leveleken jelennek meg sárgára fakuló kisebb elszíneződések alakjában. A fertőzött növény levelei lankadnak, lefelé csüngednek, elhalnak. Erős fertőzés elseén a lelvelek gyakran összecsvarodnak, a maghozó szárak sárgulnka, megrönek és vagy egyáltaán nem hoznak magokat. A foltok egyre nőnek, majd a levél meg is törhet, ha a folt körbeér rajta. A hagyma alacsony növésű lesz és torzul. A levélen megjelenő szürke penészgyepek is a peronoszpórára utalnak. A hagyma idő előtt elszárad és nem tud kifejlődni. A gomba a taljaban maradt beteg levelekn telel át, a spórák az új hagymák légzőnyílásain keresztül fertőznek. A nyári időjárás döntő fertőzés szempontjából. Ha ilnyekor sok a csapadék vagy legalábbis gyakrak a harmatos éjszakák, akkor a betegség nagyon gyorsan elhatalmasodik.
Hagymaperonoszpóra elleni védekezés
A szaporítóanyagokban, a növényi maradványokban és a talajban telel a kórokozó. Alkalmazzunk megfelelő vetésforgót vagy vegyszeresen is védekezhetünk megelőzésként. Négy éven belül ne kerüljön ugyanarra a helyre hagyma! Leggyakrabban nyáron fertőz, de kedvező időjárás esetén kora tavasszal is jelentkezhet.
Kultúra:Vöröshagyma
Ebben a szép tavaszi hónapban csodálatos látványt nyújthat felvirágoztatott kertünk, erkélyünk, de a tennivalóktól se feledkezzünk el.
Ez a hónap még elég tennivalót tartogat a konyha- díszkert valamint balkonkertben tevékenykedő kiskertészeknek. Vegyük sorra a feladatokat: