Egyes évjáratokban, főként csapadékos májust és júniust követően tud jelentős károkat okozni. Két különböző kórokozó is fertőzheti a levelek, melyek tünetek kisebb mértékben el is térnek egymástól.
Mindkét kórokozó esetében a levél színén apró, kb. 1 mm nagyságú, sárga, szegletes foltok képződnek, melyek beszáradnak és szürke színűek lesznek. A levél fonákán pedig a kórokozók világosbarna képletek figyelhetők meg. Később az egyik kórokozó esetében a 2-3 mm nagyságú szegletes, szürkésbarna foltok képződnek a levél színi oldalán, a fonákon pedig 2-3 mm átmérőjű vörösbarna foltok. A másik kórokozó esetében a színi oldalon sárga foltok képződnek, a fonáki oldalon pedig pontszerű sötétbarna képletei láthatók.
A fertőzés forrásai a lehullott levelek, valamint a kórokozók köztes gazdái, vagyis a szellőrózsa és a borkóró fajok. A megelőzés a fertőzött lomb összegyűjtésével és megsemmisítésével, valamint a köztes gazdáktól való távolságtartással érhető el. A kémiai védekezést sziromhullást követően egészen június végéig érdemes rendszeres időközönként elvégezni pl. Bordói extra-val 100 g / 10 liter víz dózisban.
Szilva
Igazán különleges látványt nyújt az ebben az időszakban virágzó varázsmogyoró, de kedvező időjárás esetén a kora tavaszi hagymások virágaiban is gyönyörködhetünk.
A tavasz első hónapjában érdemes előkészítenünk zöldségeskertünk talaját, amelybe a hónap végén a korai zöldségeket vethetjük el.